Önfenntartás – komolyan

A fenntarthatóság egy szinonimájaként, vagy inkább mint a fenntartható életmódnak egy magasabb foka tekintek az önfenntartásra. Több szintje lehet: az egyéni vagy családi – ez egy kicsit spártai körülményeket jelenthet, a kisközösségi – ez már sokkal müködőképesebb, a nemzeti – na erre egyre kevesebb példa van a világon a globalizációnak köszönhetően, pedig erre lenne a legnagyobb szükség. És van a Föld nagy globális közösége bő hétmilliárd emberrel, amely megintcsak nem igazán fenntartható irányba halad. Ha jól látom a lehetőségeket, csak a kisközősségi önfenntartásnak van reális esélye. Nézzünk erre egy példát!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsály már a rendszerváltás után az önfenntartás útjára lépett: mindent maga termel és maga állít elő. A nyolcszáz lelkes falu a Start munkaprogram mintatelepülése lett. A Start munkaprogram elsőként a fehérgyarmati kistérségben indult el. Az ország 525 települését érintő projekt előkészületei elsőként a fehérgyarmati térség negyvenhat településén kezdődtek el. A román és az ukrán határ közelében lévő Rozsály a program éllovasa.

A fő elv: ha csak lehet, külsős vállalkozó ne jöjjön Rozsályra, mindent önerőből akarnak megoldani. A gázt a kilencvenes évek végén mindenhová bekötötték, de a lelkesedés gyorsan alábbhagyott, mert rájöttünk, hogy a gáz jóval drágább, mint a tűzifával való fűtés. A cigánysoron nincs is olyan, aki gázzal fűtene – mondja a polgármester. Az önkormányzat intézményeiben is hamarosan áttérnek a helyi tüzelésre. Elsőként az általános iskolában, ahová már be is szerelték a venyigekazánokat. Két éve vettünk egy venyigebálázót, idén pedig pályáztunk még egyre. Szeretnénk teljesen átalakítani a fűtési rendszerünket. Jelenleg tízezer bálánk van, ami másfél évig biztosítja az intézményeink fűtését. Ha kész lesz az iskola kéménye, le is vágom a gázvezetéket – mondja a polgármester, akitől megtudjuk, az iskola gázszámlája a téli időszakban havonta másfél millió forint, így éves szinten öt-nyolc millió forintot lehet megtakarítani a kazánfűtéssel. Az iskola után a polgármesteri hivatal következik.

Forrás és további érdekességek: Példaértékű a magyar önfenntartó falu

Kategória: Egyéb

Címke:

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.