Szakértők időnként kinyilatkoztatják, hogy a lakástulajdon intézménye, pontosabban annak túlzottan nagy aránya hátrányos következményekkel jár a társadalomra nézve. Minél magasabb a saját lakóingatlannal rendelkezők aránya egy társadalomban, annál merevebb a munkaerőpiac, annál magasabb a munkanélküliség és annál kevesebb a kutatás-fejlesztésre és más produktív befektetésekre jutó szabad pénz.
Adam S. Posen, a Peterson Institute kutatóintézet közgazdásza igyekszik eloszlatni azt a tévhitet, mely szerint annál jobban működik egy gazdaság, minél többen birtokolnak saját lakóingatlant. A kutató rámutat, hogy a francia, német vagy japán lakosság mindössze fele rendelkezik saját lakással, ezek a gazdaságok ugyanakkor rugalmasabbak, mobilabbak és gazdagabbak, mint a magas, 80 százalék fölötti arányokkal rendelkező nepáli, orosz vagy mexikói gazdaságok.
Arra is rámutat a szakember, hogy amellett, hogy a várható megtérülés terén nem kiemelkedő a lakásbefektetés, a befektetési eszközök között a legnagyobb kockázatot hordozza: a történelem legtöbb pénzügyi és reálgazdasági összeomlásáért pont az ingatlanpiaci buborékok voltak a felelősek. (forrás: Pénzügyi Szemle online)
Posen kijelentésének helytállósa megkérdőjelezhető. Hiszen még számtalan más tényezőnek lehet komoly hatása arra, hogy egy adott országban hogyan működik a gazdaság. Gondoljunk csak a történelmi, kultúrális és vallási körülményekben, az éghajlatban vagy az erőforrás-ellátottságban meglévő különbségekre! És állíthatjuk-e hitelesen az ingatlanokról, mint a befektetési portfóliók stabilizáló elemeiről, hogy a legnagyobb kockázatot hordozzák, csak azért, mert a pénzintézetek előszeretettel “fújnak belőlük buborékokat”?
Sokkal inkább el tudnám fogadni azt a megállapítást, hogy nem az oka, hanem inkább a következménye a sikeresen működő gazdaságoknak az, hogy kevesebben akarják tulajdonolni a lakásukat. Hiszen akiknek több lábon álló, szakszerűen megtervezett befektetéseik vannak, azok az egyiknél elszenvedett veszteségeiket a nyereségesekkel pótolni tudják. De milyen biztonsága marad annak, aki a válságban hirtelen munkanélküli lesz, vagy az egyetlen kisvállalkozásával kudarcot vall, ha egyébként csak ingóságokkal rendelkezik?
Vajon miért keveri össze a Bank of England, a Külkapcsolatok Tanácsa és a Trilateriális Bizottság neves szakembere az okot az okozattal?
