A világ jelenségei néha nem vizsgálhatóak bizonyos politikiai jelenségek tárgyilagos számbavétele nélkül. Ennek alapja most éppen egy a romániai energiaárakkal foglalkozó cikk az erdélyi Mensura Transylvania elemzőközponttól. Puccos gazdasági prognózisoknál jobban leírja az energiaárak alakulását leginkább befolyásoló globális összefüggéseket…
“Az idén esedékes, tízszázalékos emelés mellett még további 3 százalékkal kívánják a földgáz árát emelni a szolgáltatók. Az EON Gaz képviselői kérésüket azzal indokolják, hogy fejlesztésre irányuló befektetéseket eszközöltek, és ezeket kívánják beépíteni a számlákba. (Krónika)
A kérés jól illusztrálja, milyen helyzetben vannak Romániában az energetikai multicégek. Míg ugyanis Magyarországon a kormány arra kényszerítette őket, hogy csökkentsék a lakossági energiaárakat, Romániában még a jóváhagyott emelést is megfejelnék néhány százalékkal, és az energiaár-szabályozó hatóság válasza szerint jó esélyük van rá, hogy érvüket elfogadják.
Az persze egyértelmű, hogy Magyarországon meglehetősen populista lépés volt a rezsicsökkentés kikényszerítése, ugyanakkor az az érv is megállja a helyét, hogy a multicégek a korábbi kormányok engedékeny politikája miatt ha nem is extraprofitra, de mindenképpen hatalmas nyereségre tettek szert. Mindezt ráadásul úgy, hogy a közép- és kelet-európai volt kommunista országokban a bérek még mindig jócskán elmaradnak a nyugat-európai fizetésektől.
A Romániában idén esedékes tíz százalékos emelés is épp ezért felháborító. Arra ugyanis azért kényszerül a kormány, mert az Európai Unió kikötötte, hogy a szabad verseny érdekében néhány éven belül a piaci áron kell értékesíteni az energiahordozókat az új tagállamokban is, ezért ki kell vonni a kormányzati szubvenciót. Az emelés fokozatosan, de biztosan történik. Holott ennél embertelenebb kérést nehezen lehetne megfogalmazni, hiszen a bérek a legkevésbé sem növekednek olyan mértékben, hogy a gáz árával egyenes arányban hamarosan elérjék a nyugati szintet.
A mindenkori bukaresti kormányok azonban alázatosan végrehajtják mind az EU, mind az IMF követeléseit, és eddigi magatartásuk alapján ódzkodnak attól, hogy megsértsék a külföldi cégek érdekeit. Pedig nincs szó arról, hogy mesterségesen árcsökkentésre kellene kötelezni a szolgáltatókat, elvégre nekik is joguk van a profithoz – igaz, nem aránytalanul nagyhoz. A kormány feladata az lenne, hogy amíg a lakosság anyagi szempontból sérülékeny – hiszen a bérek csupán töredékét teszik ki az azon országokban alkalmazott fizetéseknek – , megpróbálja védeni a polgárokat. Például azáltal, hogy nemet mond a nyugat-európai árszint bevezetésére, és az energetikai cégek túlzó követeléseire.”
